Botka Lászlóban fel sem merült, hogy lemondjon a szegedi polgármesterségről
bár tanácsadói azt javasolták
A szegedma cikke szerint Botka László hangsúlyozta, két pólus van: az egyik oldalon Orbán Viktor áll, a másikon a kormányváltást akarók.
Csak az a kérdés, hogy a kormányváltók egymással tudnak-e mit kezdeni és mekkora közöttük az ellentét. Botka szerint a baloldal sokszínűsége csak Orbán malmára hajtja a vizet.
Áll bármilyen vizsgálat elé Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja - erről a politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt pénteken annak kapcsán, hogy Botka László élesen kritizálta őt a 168 Órának adott interjúban. Botka László a 168 óra csütörtöki számában megjelent interjúban az MSZP álláspontjával ellentétesnek minősítette Molnár Zsoltnak, a párt országos elnökségi tagjának a véleményét, aki szerint hagyni kellene, hogy az LMP önállóan indulhasson... Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 168 Órának adott interjúban árulásnak nevezte Molnár Zsolt politizálását, mert párttársa kiállt a teljes körű baloldali együttműködés mellett.
forrás: szegedma 168óra és hvg.hu