Évekkel ezelőtt történt, hogy egy testvérpár munkát vállalt egy esztenás juhászatban valahol a Keleti-Kárpátok havasi legelőjén. Négy társukkal együtt megállapodtak a legeltethető területben és az esztena helyében, majd kihajtották a pár száz juhot a faluból. Az esztena egy fabódéból áll ahol a sajtot és az ebédet készíti az egyik csapattag. A többiek pedig naponta 3x2 órát fejnek, a fennmaradó időben pedig legeltetnek. Éjszakára mindenki behúzódik a saját „lakosztályába”, ami egy kisebb ágy nagyságú vízszintes, felnyitható fadoboz, amit a juhok éjszakai karámja körül helyeznek el, hogy a ragadozó előbb a juhásszal találkozzon, mielőtt a juhokhoz érne, a kutyák (jó sokan vannak) pedig éberen figyelnek. A juhok tulajdonosa, a gazda két-három naponta meglátogatta a csapatot, ennivalót hozott és elvitte a készített sajtot. Májustól októberig ez a program. Forrásból veszik a vizet, és meglepően tisztán tudják tartani az esztenát, a fejő és sajtkészítő eszközöket. A fabódé tetején ma már gyakran van egy tenyérnyi napelem.

foto: wwf.hu

Történt egyszer, hogy egy kárpáti barnamedve meglátogatta az esztenát, és sikerült is néhány juhot zsákmányolnia. Mivel utána hosszú napokig-hetekig kitartóan próbálkozott, és nagyon sok gondot okozott a juhászoknak, az idősebb testvér elhatározta, hogy véget vet a dolognak. Jól tudták, hogy külső segítségre nem számíthatnak. Öccse segítségével meglesték a mackót, és bizony agyoncsapták. A dolog nem maradt titokban, az elkövetőket letartóztatták, és az ítélet három év letöltendő szabadságvesztés lett. Mivel a fiatalabb testvér még legényember volt, a bátyjának pedig már két gyereke volt, ezért úgy vallottak, hogy a fiatalabb testvér az egész dolgot magára vállalta, és le is ült másfél évet a háromból. (Valamikor így működött a székely nagycsalád: ha baj volt, az „vitte el a balhét”, akit a család legjobban nélkülözni tudott.

Mi ebből a történetből a tanulság? Először is a kárpáti barnamedve óriási érték egész Európa számára, nem veszélyeztetheti az orvvadászat. Másodszor viszont az esztenás juhászat, mint hagyományos tájhasználat ugyancsak hatalmas érték, és legalább annyira veszélyeztetett, mint a medve. Akik ma még vállalják itt ezt az igen kemény munkát, nagyon kevés pénzért, őrzik számunkra ezt a csodát, a havasi legelőket, a fenntartható használatukhoz kapcsolódó tudást és kulturális értékeket. Sokan inkább elmennek a hegyek lábánál letelepülő multinacionális fafeldolgozó üzemekbe, amelyek kapacitása ma már az egész Székelyföld erdeinek kitermelését lehetővé teszi – legálisan! Nem lehetséges, hogy ezek a vállalkozások jobban veszélyeztetik a Kárpátok vadvilágát, mint a juhászok esetleges „önbíráskodása”?